Szerves építészet 2. - 40 éves a Visegrádi Építésztábor

A szerves építészet 2. választható tantárgy - első szemesztertől függetlenül is látogatható, értékes előadásain a magyar organikus építészet meghatározó alkotói, műhelyei mutatkoznak be.

A több mint 30 éve sikeresen működő alkotóközösség szellemiségét, egyedi látásmódját valló építészek többsége a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnök Karán diplomázott. Milyen utat jártak be, kiktől tanultak a végzés után, kik voltak Mestereik, hogyan építették fel műhelyüket? Milyen építészeti felfogást vallanak, milyen munkákon dolgoznak? Erre kaphatnak választ a hallgatók.

A mostani félév aktualitását az idén 40 éves Visegrádi Építésztáborra való felkészülés adja. A meghívott előadók többsége részt vett táborozóként, vagy előadóként a korábbi táborok valamelyikén. A Makovecz Imre Alapítvány az idén (részben) az eredeti helyszínen tervezi megrendezni a több felsőoktatási intézmény hallgatói bevonásával a tábort.

Reményeink szerint a nyáron alkalmunk lesz újra építkezni az egykori visegrádi táborok helyszínén.












 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése