Szerves építészet 2.

Az első szemesztertől függetlenül is látogatható tantárgy előadásain az organikus építészet meghatározó magyar alkotói mutatkoznak be. Célunk bemutatni az irányzat sokszínűségét, a közösségek, a táj és az épített környezet iránti elkötelezettségét.

A több mint 30 éve sikeresen működő alkotóközösség szellemiségét, egyedi látásmódját valló építészek többsége a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnök Karán diplomázott. Milyen utat jártak be, kiktől tanultak a végzés után, kik voltak Mestereik, hogyan építették fel műhelyüket? Milyen építészeti felfogást vallanak, milyen területen dolgoznak? Erről számolnak be a szakma Ybl és Kossuth díjas mesterei. 

A félév másik vonulata – gyakorlati, tervezési feladaton keresztül – a nyári Visegrádi építésztábor előkészítése. Az eddigi gyakorlatot folytatva a félév tervezési feladata a nyári táborban megépítendő építmény, amelyet a tervet készítők közösen választanak ki. A város vezetése szándékozik a nyáron újra vendégül látni a tárgy hallgatóit az egykori visegrádi táborok helyszínén.

Tematika:

01. 02.15. Bevezető, tematika ismertetése – előadó: Erhardt Gábor

02. 02.22. A nomád nemzedék, Visegrádi táborok – előadó: Csernyus Lőrinc 

03. 03.01. Az idei tábor bemutatása, tervezési feladat kiírása, tervezési segédlet

04. 03.08. Építész műhelyek I.: Triskell – előadó: Turi Attila

05. 03.22. Tervezési konzultáció 

06. 04.05. Építész műhelyek II.: Mérmű – előadó: Erhardt Gábor, Tervbeadás

07. 04.12. Építész műhelyek III.: Kvadrum – előadó: Jánosi János

08. 04.19. Építész műhelyek IV.: Nagy Ervin – előadó: Erhardt Gábor

09. 04.26. Építész műhelyek V.: Dévényi és Társa – előadó: Dévényi Sándor

10. 05.03. Építész műhelyek VI.: AXIS – előadó: Salamin Ferenc

11. 05.10. Táj és építészet – Székelyföldi fürdő építő Kalákák – előadó: Herczeg Ágnes


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése